Az utóbbi napokban lettem figyelmes arra, hogy a 888.hu szörnyű sorsra jutott. Az általam sokszor megtapasztalt igazságtalan tiltást ők is megkapták. Hihetetlen, hogy ilyen mértékű antidemokratizmus van jelen a legnagyobb közösségi médiában. A szólásszabadság egy pöcegödör mélyén lapul, ami felett sok fajta salakanyag van. Csak az a baj, hogy ezt a salakanyagot mi tettük rá... Még mindig nem értem, hogy miért nem működik magasabb szinten a Facebook ellenőrzői feletti ellenőrzés, ha már a kormány-propaganda sem működhet normálisan. Brutális dilemma elé állítja az embert ez az egész. Mennyire szabad örülni annak, ha a kormányszopó médiaszereplők eltűnnek egy időre és kapnak mellé egy pofont, vagy mennyire kell kiállni mellette, hogy azért ez sok, hol a szabad vélemény?

Azt nagyon sokan megszokták, már csak Magyarországon is, hogy a Facebook nem ismeri a humor különböző formáit, nem képes felfogni a szarkasztikus közlést és iróniát. Tiltották már az Ultras Liberit, a KurucInfót, Puzsér Róbert oldalát, a 888-at, engem is. Csupa különböző nézet, különböző okokkal. S még ki tudja mennyi oldalt, amely azért jöhetett létre, mert elvileg mindenki kimondhatja a gondolatait, bármi is legyen az. Lehet építőjellegű, lehet brutális baromság, akkor is. Az én szólásszabadságomba még az is belefér, ha valaki horogkereszttel pózol a profilján, vagy épp az 5 éves tervet teljesíti. Emlékszem, egy szélsőjobbos oldal bejegyzése alatt olvastam egy liberalizmust erősen sértő kommentet, alá pedig odakommentelt egy másik szélsőjobbos, hogy: "ha nem lenne liberalizmus, nem tudnánk mindenféle hülyeséget pofázni anélkül, hogy éjjel eljönnének értünk a fekete autóval". Milyen elegáns válasz! Igaz is.

Ez az egész 888 sztori számomra a CEU témával egyenlő síkon terül el. Mennyire lehet egy demokráciában a nézetekért cserébe eltűnni a semmiben? Vagy mennyire lehet egy tekintélyelvű rendszerben megmaradni szabadelvűnek? Ha a 888 egy arrogáns kormánypropaganda és Trump-Orbán-Putyin tengelyen helyezkedik el, akkor mennyire üdvözölhetjük azt, hogy eltűnnek? Körülbelül ez olyan, mint mikor Toroczkai üdvözölte a CEU megszűnésének hírét, de a KurucInfóval kapcsolatban régebben már nem ez volt a helyzet. Nem illik bele a nézetébe a CEU, ennyi. 

Én pedig nem örülök, hogy közelebb kerülök a tilthatósághoz, a 888 által. Ne tűnjön el a kormánypropaganda. Maradjon csak meg, bomlassza az embereket, mert demokrácia van, ki kell mondani a dolgokat, bármilyen valóságtartalommal is bírjon. Arrogáns a közlésmódjuk? Meglehet. Az Indexnek és a 444-nek is az, ahogy a Kurucoknak is. Csak más a nézet. Ha a 888-at tiltják a cikkeiért, melyek szerintem nem a mindenegybenblog féle álhírek átköltései, akkor bizony rohadt nagy veszélyben vagyok. 

Az egész egy groteszk szarrá válik, ugyanis míg a 888 örvend a nagyvezír döntésének, hogy félelemből betiltja a szabadelvű CEU-t, addig természetesen bűnbakként előállítja a teljes liberális tömeget, amiért őket is eltűntethetik. Ha nem olvastad még a 888 cikkét, biztosan tudhatod: ott van benne Soros György, a liberálisok és a "Zuckerberg-maffia". Milyen kettős morál jellemezheti jobban az egész helyzetet, mint ez? Aljasan terítik ki a hamis kártyákat a követőik elé, miközben megjelenik a messiáskomplexus, hogy a Facebook mennyire gonosz, hogy nem szól előre a tiltás előtt (sosem szólt senkinek) és a Facebook mennyire mocskos, hogy mindenért pénzt kér el (semmiért sem kér pénzt, csak felajánlja, hogy hirdethetsz).

Nemrég pedig elküldte nekem egy lelkes követőm, hogy kik tiltottak engem. Az oldal neve: "GENDERFÉSZEK - feminista és LMBTQIA közösségi tér". Azt hiszem beszélő név, ha azt nézzük, hogy én az egész gendertémát nagyon elfajultnak gondolom. Az én oldalam volt a téma a csoportban, és egy !transzvesztita! írta csoportba kitett képem alá, hogy ez vicces és nem lenéző. De a többség döntött: jelenteni kell engem, mert na! Hímsovinizmus meg genderellenesség. Ünnepeltek, miután az oldalam eltűnt, örvendtek a sikerüknek. Természetesen arra nem gondoltak, hogy a nézeteik nem egyeztethetőek össze azzal, amit tettek. Miért? Demokrácia van. Lehet inkább ilyen kis genderdiktatúrát szeretnének, ahol ha valaki másképp vélekedik, az soviniszta és kirekesztő. 

A 888.hu oldalán található "liberális gondolatrendőrség" nevű bejegyzést olvastam: "Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel." Pontosan. Akkor kedves 888! A CEU megfér mellettetek a demokráciában, ahogy a genderfészek mellettem. Tessék elgondolkodni!

Kék bálna kihívás... Ki gondolná, hogy Oroszföld nagyszerű találmányai közé beférkőzik ez is? Volt már példa rá, hogy az oroszok atyuskája a hadseregnek engedélyt adott nemi erőszakra, volt később háborús parancs is erre vonatkozóan, hogy aki teheti, csinálja. Volt már példa kenguruhúsként eladott "szomszéd-oldalasra" és volt példa étolaj ivásos kihívásra. Mindegyiknek van egy "kis" murder vagy szuicid szaga. Valljuk be: lehetünk tökösek, de valahol a világon van egy ruszki, aki keményebb gyerek lesz nálunk. Ez van. Most már internetes kihívás létezik az öngyilkosságra.

Idióta embereket pedig bőven találunk bárhol a világon.  Ehhez nem kell különleges országban születned, ehhez nem kell különlegesnek lenned (maximum elég elhinned magadról). Lehetsz hülye szlovákként, románként, oroszként, amerikaiként sőt még magyarként is. Nincs szükség korosztályos szétbontásra, vagy területi megosztásra, ugyanúgy lehetsz primitív keleten, mint nyugaton, vagy 15 évesként és 85 évesként. Az pedig már más, hogy egyes helyeken mennyire segítik felülről a baromságok terjedését. Első kihívás: nézz horrort, második kihívás: ne szólj a szüleidhez napokig, harmadik kihívás: öld meg magad. Nagyszerű! Helyben is vagyunk.

A szürke ötven árnyalatának nagyszerű ráprojektálása a dologra, ha azt mondom: ez a "kék bálna kihívás" pontosan ugyanannak a szexuális egyoldalúságnak példája, amit ebben a roncs alkotásban megtalálunk. Van egy vezető egyéniség, akinek az ánuszában kellemes nyomás keletkezik, ha minél nagyobb mértékben uralkodhat valaki felett. Az ejakuláció csak akkor történik meg, amikor már az áldozat magának akar rosszat és saját maga ellen fordul. Hentai pornót megszégyenítő bestialitás okozza ezeknek a "mentoroknak" -vagyis a kihívás vezetőinek- a késő esti erekciót, ez pedig párosul a közösségi oldalak élő adásai által generált exhibicionizmussal.

Az, hogy ebben van felelősségünk, felelősségem, egyértelmű. Az öngyilkosságra nem azok a közösségi oldalakon megjelenő vicces posztok vesznek rá, melyeket a Facebook "öngyilkosságra való felbujtás" nevén letilt, hanem a nyál oldalak által készített kép és videómontázsok, amelyek mindenkit értelmiségi számkivetettnek nyilvánítanak, akiket senki sem ért meg és ezzel az egész világot teszik az illető számára még elviselhetetlenebbé. Ha én is elhinném, hogy az egész világ romlott és csak én vagyok a meg nem értett áldozat, akkor én is hajlanék a szuicid gondolatokra és én is rávehető lennék kék bálna kihívásra.  

Innen pedig nem messze találjuk meg azt, hogy mindannyian egy kicsit Hitlerek lehessünk: A szociáldarwinizmus elvén mozgók közül ezer véglény hozzászólását láthatjuk, mikor egy vagy több tinédzser eltűnéséről, öngyilkosságáról írnak a hírportálok, hogy: "megérdemelte, ha már hülye" vagy "helyes, ne ezt a világot bomlassza tovább". Hitler szerint, aki nem hasznos az pusztulásra van ítélve. A darwin-díj is hasonlóról szól, de a közösségi médián keresztül áramló depresszív elmeállapot generátor nem a salakanyagot távolítja el. Olyan embereket tesz el láb alól a globalizált magamutogató egoizmus, akik ugyanolyan értékeket lennének képesek képviselni, mint bárki más. Talán többet is. 

Ezért én azt üzenem: nem kell elmélyülni a bánatban! Nem kell elmélyülni a nyál zenékben és filmekben, amelyek téves érzelmeket, téves fájdalmakat generálnak a már meglévő terhek mellé. Nem kell mások üzenőfalait beszennyezni az előbb említett hatások által kiváltott nyál-montázsokkal. Mert bár lehet, hogy egy öngyilkosságon elmélkedő tinédzser gondolatai között szerepel, hogy "hiányoznék én valakinek?". de ha erről nem is fogunk tudni, annyi biztos, hogy a hírportálon megjelenő halálhíre alatt valaki oda kommenteli, hogy "ha már idióta, nem kár érte".

Nemrég néztem meg a Facebook üzenetek között található "engedélykérések" lapocskát, mivel nem nagyon jelezte, hogy ott van bármi is. Volt ez-az, főleg értékesítő cégeknél dolgozó emberek küldtek toborzó üzeneteket, viszont volt köztük egy olyan, amin megragadt a tekintetem. Az RTL klub valamelyik induló valóságshowjába (fogalmam sincs, melyikbe) akartak beinvitálni. Az ömlengéssel körülölelt üzenet, melyben kifejtette a hölgyemény, hogy a profilom alapján mennyire színes egyéniség vagyok, furcsa dilemmával szembesített. 

Nézem ezeket a valóságshow hősöket, akik alig várják, hogy amikor kijönnek egy műsorból, megkapják az első puncit a szereplésükért. Az exhibicionizmussal telt realityk, bárminemű értékektől mentes epizódjain tengődik el az a proli tömeg, amelyik a mindenegybenblog, blikk, ripost és az egyéb álhíroldalakon szocializálódtak. Érdekes is, hogy csupán ezek az oldalak hajlandóak leadni, hogy "VV Jancsi VV Juliskával a fürdőben huncutkodik?!?! :O:O - katt!". (Remélem ilyen nevűek nem voltak)

Mindez jelzi, hogy ezeket a műsorokat egyszer-egyszer megnézi az, aki szörnyülködni akar és jelzi azt, hogy kizárólag a primitív tömeg nézi rendszeresen a szórakozásért. Erre méltó példa bármelyik tiniribanc vagy instagram-celeb fiúcska: valójában ők a közösségi oldalakon egy kicsit valóságshow hősök akarnak lenni. Csodálatos effektekkel nyomják fel a képminőséget, hogy az valaminek tűnhessen, megosztanak a magánéletükről olyan dolgokat, amiket még saját maguk elől is titkolni kéne, végül pedig: a lájkoló tömeg végigkíséri az életüket. Ezek a netcelebek ugyanazt az ömlengést adják elő a profiljukon, amit egy szaros realityben a szereplők vagy a szereplőkről állítanak: "te engem nem ismersz", "ő igazi egyéniség", "ő önmagát adja" stb. Ahogy a műsorban, úgy a netceleb profilján is egyszerre helyet kap a szánakoztatás és a szánalom a szórakoztatás helyett. Nézői oldalról gyakran láthatunk olyanokat, akik saját tragédiájukkal próbálják bevásárolni magukat egy műsorba, vagy éppen a követőik szívébe. Nem produkcióval vagy valami egyedivel szeretnének kitűnni, hanem toleranciakampányt indítanak magukért. Erre alkalmas egy közeli rokon tragikus halálának bemutatása, egy rokon súlyos betegsége, vidéki nyomorból való megérkezés vagy egy hatalmas szerelmi bánat és lám: ő kapja a legtöbb szavazatot.

Az önsajnáltatás és az egó növelése lassan személyes küldetése lett ezeknek a senkiknek. Olyannyira, hogyha valaki beleszól vagy oda kommentel, hogy "haver, ezt ne csináld, ez szánalmas és szar vagy tőle", akkor máris jön az idióta tömeg: "HÁTTE MIT TETTÉ LE AZ ASZTALRA?". Ez az asztalra való letevés a buta prolik alkalmas mondata, hogy megvédjék a saját showhősüket a kegyetlen valóságtól. Megvédik azt az egót, amivel naponta posztolhatnak ezek a netcelebek továbbra is vállalhatatlan csöcsös vagy póló nélkül tükörben izmozó képeket rakjanak ki. Ezzel demonstrálják a saját szellemi nyomorukat, az intelligencia-hiányukat és a tömeg figyelmére való éhségüket. Ahogy Pumpált Gabiból sztár lehetett, kezdem elhinni Oravecz és Szabó Péter féle mantrát, miszerint bármi lehetek, ha akarom. Elég hozzá nevetségesen mutogatnom magam az interneten, elég egy 5 éves szókincsével rendelkeznem, elég kigyúrnom magam és pofátlanul megjelenni a TV-ben. Tehetség sem kell hozzá. Amikor a Pumpi Gabeszért versengtek a rádiók és a TV csatornák, hogy szerepeltessék, akkor jöttem rá: ez kifizetődő. 

Kifizetődik, mert semmiben sem kell kiemelkednem: szerepelhetek, puncit és pénzt is kapok ingyen. Ha pedig valaki belém áll: ott van az én követő-tömegem, akik majd megvédenek, hogy "te mittttt tetté le az asztarra bazmeg, te irigy gheci?!?!44!". Egy ilyen műsor után aztán feljebb léphetek: lehetek zenész, rádiós, tv-műsor vezető. Ha elég sikeres vagyok, talán Fluor Tomi készít velem duettet, még ha nincs is hangom. A leggusztustalanabb, hogy ezek miatt mindenki egy kicsit Pumped akar lenni, egy kicsit mindenki VV Szandika akar lenni. Mindenki akarja a mindent a semmiért. Mindenki szeretne száz és ezer lájkokat a képeire. Mindenki akar pénzt, puncit és faszt csak azért, mert "ő az". Az ezért a senkivé válásért való versengést nem muszáj a TV-ben keresni. Elég, ha körülnézel Facebookon az ismerőseid között.

Nem vagyunk messze tőle. Ahogy észreveszem, a szólásszabadságot ellepte a túlkapott PC korrektség. Ha úgy vesszük, láttunk már börtönbe küldve olyan fiatalembert, aki a Holokausztot "tagadta". Valójában nem tagadás volt, csak körülményeit vitatta egy Facebook kommentben (mellesleg világszerte sok ilyen eset volt). Vádat is emeltek ellene. Még mielőtt kiakad a szemed, egyáltalán nem a kurucinfón szocializálódtam, mértéktelenül gusztustalannak találom, hogy 70-80 évvel több millió ember sanyarú halála után még ezen lehet rágódni, de azt hiszem ez megfelelően fémjelezi a közösségi oldalak korlátoltságát: az tény, hogy egy komment jelenthet börtönbüntetést, egy lájk jelenthet munkanélkülivé válást, egy megosztás pedig teljes elzárást a közösségi médiából. 

Ezen én túljutottam. Biztonságban vagyok, mert nem vagyok holokauszt-tagadó, nem akarok nyilaskeresztes jelképeket reaktiválni és nem akarok milliók halálán egy évszázad elmúltával rágódni, gusztustalanul. Ja nem. Nem vagyok biztonságban. 

Nem vagyok biztonságban, mert a safe space olyan burkot épít a társadalom kritika köré, amivel nem lehet elbánni. Nem szabad olyan tartalmat megosztani, ami bizonyos társadalmi csoportokat vegzál, lehetőleg maradjunk cukik. Rasszizmussal illetnek minden olyan megnyilvánulást, amire rá lehet projektálni azt. Példának okáért: a Miskolc vagy Szabolcs környéki poénok után állandóan rasszizmussal vádoltak. Tehát a keleti régió kilátástalanságát megemlíteni vicces körülmények között rasszista dolog. Érdekesség: pont ma olvastam egy cikket, hogy Kelet-Magyarországon egy szellemi szférában dolgozó keres annyit, mint Győrben egy fizikai munkás. Ezt a problémát pedig kezelni kell, vagy legalább észrevenni. Szerencsére elmúltak az oldalról ezek az emberek, akik folyamatosan a "cigányozást" látták a képeimben, hiszen levették az oldalról a likeot és békénhagytak. 

A másik nagyszerű dolog a politikai viccek köré épült. Amikor a migráns-téma csúcson volt, ment a plakát-propaganda. A Fityesz pártja népsavazásra buzdított, a Kétfarkú kutyák pedig nemet mondtak és arról plakátoltak. Nem a migráncsok miatt, hanem a legfőbb vezér ténykedését vonták kérdőre (nem pedig egy olyan csoport betelepítését kívánták, aminek integrációjára nincs recept). Itt viszont megjelentek az önkéntes pártkatonák: esténként az irodából hazaérve azt láttam, ahogy sétálgató idős párok tépkedik le a kétfarkúak plakátjait. Nem Fideszbérenc emberekről van szó, hanem olyan emberekről, akik nagyon jól rá tudják projektálni Kádárt Orbánra (vagy épp Horthyt), az új atyuskát látják benne és szeretnének az új "ÁVÓ" részévé válni önkéntesen. Amikor én Orbánról kezdtem képeket gyártani, hogy ellensúlyozzam ezeket, illetve az "ELÉG" nevű facebook oldal szellemi rombolását, megjelentek ezek a pártkatonák. Üzenetek sokaságát fogadtam, hogy libsi vagyok, náci vagyok. Magyarország 2017. Itt ezek az önkéntes ÁVÓsok elkezdték jelentgetni a képeimet, rengeteg értesítést kaptam, de szerencsére itt nem tiltottak le engem. Csupán most lett elegük, újabb Orbán viccek után a Facebook megelégelte a jelentgetést és megkaptam az utolsó esélyemet, hogy ne szóljak bele a nagyvezír munkájába. 

A végső kelepce a tiniribancok személyiségi jogai. Úgy gondolom, hogy a csöcsös képekkel, a segges képekkel és a minden hülyeség kiírásával már lemondtak a személyiségi jogaikról, önként. Az, hogy több ezren tudják meg azt róla, hogy épp mikor szarik, nem érdekli, de ha a kulturális rombolása megjelenik az oldalamon, akkor "HÉÉÉ TE CSICSKA GYÁSZ!" van. Nyugodtan kint lehet, hogy a melóhelye a rozsdás rákolló, hogy anyuci apuci eltartja, ezt pedig fémjelezik az ájfón hetessel készült tükörcsöcs-szelfijei. Rombolhatja a többi ember (főleg a többi lány) szellemi világát azzal, hogy ez nagyon helyes és mivel lájkok százait kapja minden szarra, amit kirak, ezért biztos ez a jó. Így terjed ez, mint a pestis, viszont ezt közzétenni és megmutatni az embereknek, hogy rohadtul nem vicces: az már sértő. 

De nem állok meg. Bár kénytelen leszek a következő időkben visszafogni a közléseim módját, a célom akkor is a társadalom öntisztulásának az elérése lesz és az, hogy együtt nevessünk, elmélkedjünk vagy sírjunk a világon. 

A tripper pedig terjed tovább! Szép napot!

Az oxitocin nevű hormon a monogám férfiaknak segít hűségesnek maradni, ugyanis segít távol maradni egy másik csinos nőtől. A szerelemhormonként is ismert szer tehát segít hűségesnek maradni.

A nemrég közzétett tanulmány az oxitocin nevű hormon egy meglepetésszerű tulajdonságát tárta fel: hogyha egy férfi monogám kapcsolatban van, de találkozik egy csinos nővel, ez a hormon segít fizikailag távol tartania magát a másik nőtől.

Azok a férfiak, akik monogám kapcsolatban éltek és kaptak az oxitocin nevű hormonból, fizikailag távolabb maradtak egy csinos nőtől, mint azok, akik egyedülállóak voltak.

A tanulmányba heteroszexuális férfiakat vontak be, akiknek közel fele párkapcsolatban élt, a többiek pedig egyedülállók voltak. A férfiak egy részét oxitocinnal kezelték, míg a többiek placebót kaptak. Ezután bemutattak nekik egy ismeretlen, vonzó nőt. A nő a vizsgálat alatt közelített és távolodott a férfiaktól, akiknek meg kellett határozniuk, hogy mikor áll tőlük ideális távolságra a hölgy, és mikortól válik kényelmetlenné a közelsége.

Az eredményekből kiderült, hogy az oxitocinnal kezelt, monogám párkapcsolatban élő férfiak nagyobb távolságot tartottak a vonzó idegen hölgytől, mint a placebóval kezelt, párkapcsolatban élő társaik, illetve az egyedülállók: előbbiek a 70-75 centimétert, míg utóbbiak az 50-60 centimétert érezték ideális távolságnak.

"Elismerem én hibáztam, ha kibékülnénk, meghatnál = azaz bébi utoljára, mégegyszer leszophatnál

Hiányzol, csak rád gondolok, már napok óta nem alszom = nem tudok hasra feküdni, egész éjjel áll a faszom

Mindig szeretni foglak, verseimben te vagy a sok rím = telnek az évek, a végén nem lesz ki mossa a zoknim"

Megihletett 2arc - Szótár c. száma. Próbálom megérteni miként tudom magam úgy lekurvázni, hogy az ne legyen egy mártírság, vagy önsajnáltatáson túl vicc tárgya. Kimeríthetetlen, hogy mekkora mélységig lehet szidni az elribancosodás korában a nőket (inkább kislányokat), emellett pedig elfeledkezünk a legalapvetőbb pontjával a történetnek, ami szintén a Szótárból van: "a megkövesedett geci fájdalmasabb, mint a büszkeség". A büszkeség fogalmával sajnos sok tizenéves vagy huszonéves srác nincs tisztában. Persze próbálják neoprimitívizmus módjára lemásolni a büszkeséget egy egyszerű "szarok rá"-val, sajnos ez még nem azt jelenti, hogy férfiasabbá vált, inkább csak beáll az egocentrikus kis patkányok sorába, oda, ahol semminek nincs jelentősége, ami nem érte vagy miatta létezik.

Úgy gondoltam, hogy a nemek - férfiak és nők - küzdelmében akkor nyertünk mi férfiak, amikor a nők elkezdtek tekeredni a rúdon vagy állni az útszélen. Éljen Samantha, a Szex és New Yorkból! Mostanra be kellett látnom, hogyha jól is gondoltam erre, valójában a közösségi média globálissá válásával, amikor elterjedt a Facebook és a többi portál, az a ribancok (nem a nők) győzelme volt. Megjelent ez a 3. faj, ami az emberiség születése óta várta, hogy kitörhessen a társadalmi béklyók elnyomása alól. Hatalmas fegyverük a saját testük, ezt megmutatva képesek megbénítani a férfiak érzékszerveit és bárkiből pitiző balfaszt csinálni. Képes a férfiakat rávenni olyan dolgok kimondására, melyeket mástól hallva egyből előtörne a "nézdmekkorapancser"-komplexus. Képes arra, hogy kísértést keltsen és egy alapvetően monogám férfi megcsalhassa a barátnőjét, miközben az agya áttelepült a töpörödött farkába. Képes arra, hogy egy férfi a csaja mellett verje ki rá, mikor az alszik. Képes arra, hogy bármikor megnyerjen egy vitát a férfi ellen, mert elég letérdelnie és több órányi eszmecserét testesít meg. 

A férfiak kurvák. Megalázkodnak két csöcs láttán, ezredik lájkolóként, 50. ezredik követőként ír a lányra, miközben a netet lesi, hogyan lehet befűzni ezeket a tuti csajokat. Engedi, hogy hülyének nézzék, engedi, hogy egy ribanc (hangsúly: nem nő) önbizalmát növelje és bíztassa, hogy folytassa a továbbra is a ribanckodást, mert van rá kereslet. Gátlások nélkül képes elképzelni a saját haverjának a csajával való baszását. A férfi feladja a büszkeségét, feladja azt, amit a világról és a saját céljairól gondol, feladja saját magát a pillanatnyi érzelmekért, feladja magát a struccpolitika életstílussá válásának az életében. Ezek a férfiak ribancként viselkednek. A sírás nem szégyen. A siránkozás az. Márpedig ezt az követi a sorban. Így pedig nehéz lesz bármikor is normális kapcsolatot létesíteni a két nem között.

A nő szerelme a férfi iránt pedig akkor tud fennmaradni, ha a férfi folyamatosan okot ad rá hogy a nő tisztelje, felnézzen rá és bízzon benne. Ezt akkor tudja elérni, ha kiegyensúlyozott, következetesen büszke, van célja, ambíciói, és konkrét jövőképe. Tudja, hogy mit akar elérni. Mindezen túl pedig viszonozni képes a tiszteletet és a szeretetet egyaránt. Itt a pénz, a bicepsz és a faszméret nem számít egy kicsit sem! Ha ez a minimum teljesül, akkor stabilan meg tud maradni egy kapcsolat. De ha mindezt eltoljuk a materializmus felé, akkor a nőnek csak az lesz a fontos, hogy a férfinek mennyi pénze van, mekkora fasza van, mennyire van kigyúrva és mennyire tud odabaszni egy 17 éves srácnak. Sajnos ez fogja jelenteni a stabilitást, nem pedig a férfi mentális világa. A férfi pedig feladja a büszkeséget és bármikor kurvává válik, hogy a csaj még egyszer leszophassa.

3 és 6 hónap. Ezek vízválasztóak egy kapcsolatban. Valahogy mindig úgy alakul, hogy ezekben az időhatárokban kiderül valami, vagy egy olyan veszekedés veszi a kezdetét, ami próbára teszi a kapcsolatot. De min megy el rendszeresen a kapcsolat? Nos, ez kibaszott közhelyes lesz: egyszerűen azon, hogy nem ismerjük egymást.

Sokan biztosan ismeritek azt az érzést, amikor a sok zülléssel, baszással eltöltött hetek, hónapok után tízen-huszonévesen úgy érezzük magunkat, mint egy kiégett 50 feletti aggszűz és rimánkodunk, hogy "végre legyen már valaki, aki ebben a szar életben a társam lesz örökre, csak szeretetre vágyom". Persze ez nem más, mint egy szánalmas megalázkodás a büszkeség oltárán, lemondasz minden elvárásodról és elképzelésedről, s aki egyáltalán beleillik egy aprócskát is abba a "nőideálba", akkor már is rávetődsz, mint Király Gábor az osztrákok lövéseire. Ezzel az a probléma, hogy az első érkező nőbe beleláthatod, hogy igen, ő az. Ő az, aki megfelel. Fogalmad sincs valójában ki ő, az együtt töltött chatelésen kívül, mikor a matektanárát meg a nála csinosabb barátnőjét szidta neked, mást nem is nagyon tudhatsz róla. Pár hetes, vagy 1-2 hónapos ismeretség után belelépni egy kapcsolatba pont az, ami a szeretethiányod táplálására lesz, mert bizony haver, tuti nem ez lesz "az igazi". 

A felállított kép már itt hibás. A nőideál abban az állapotban nagyon mélyre csökken, amikor minden este a "csak valaki szeressen" érzéssel fekszel az ágyban és reménykedsz, hogy megtalálod azt a pornót, amire 3 éve két másodperc alatt elmentél. Ez egy mélypont. A kapcsolattal van baj ilyenkor, hogy egyáltalán van. Ismeritek az érzést, amikor szép lassan napról napra, hétről hétre derülnek ki olyan dolgok a barátnőd múltjáról, amelyek jó hosszú időtávra gyomorideget okoznak? Lehet ez bármi. Megdugták ketten egy buliban, 30 pasival lefeküdt már vagy egy ismeretlennek levetkőzött a neten, akármi. Ne általánosítsunk és ne mélyüljünk el a hímsovinizmus vonzó bugyraiban, de ezek a jelek felismerhetőek lehetnek. Észreveheted a lányon, a stílusán, a kinézetén, a beszédén. A vérmérséklet hamar kiderül egy emberről, ha arra figyelsz. Na, de ha csak az van a középpontban, hogy találj egy "megfelelőt", akkor ez egyáltalán nem lesz a figyelmed középpontjában. De mennyi időt takarítanál meg vele, hogy elbeszélgetsz még 1 hónapig vele, kideríted, hogy olyan lány-e ő, aki mellé nem kell undorral befeküdnöd éjszakánként és mikor alszik az interneten bújnod a potencianövelőket, hogy álljon a farkad legalább addig a negyedóráig, amíg szenvedsz a saját démonaiddal dugás közben, mert eszedbe jut a sok szarság, amit elmondott.

Ez már csak múlt... Na itt a probléma. Ez nem a múlt. Te most tudtad meg, neked ez jelen, te most érzékelted először, hogy nem egészen illik bele abba az ideálba, amit te felállítottál magadnak. Ekkor pedig tovább süllyedsz. Itt ez nem lehet szakító ok közvetlenül, így megbírkózol a gyomorideggel, lejjebb adod az ideálod. A másik pedig, hogy a vérmérséklet nem változik. Elcsépelt dolog a "kurvából lesz jó feleség". Ez sajnos nem igaz, egy alapvetően könnyűvérű nővel nehéz komoly kapcsolatban lenni, pláne azért, mert ő győzködi magát, hogy nem ribanc, el is hiszi saját magának, persze ugyanúgy megmarad annak, ami volt. 

Mi a megoldás? Valószínűleg, ha egy olyan nő olvassa ezeket a sorokat, aki beleillik az írásba, előjöhetnek a következők: "Most akkor ne legyek őszinte, ha megkérdezi?" vagy "Akkor ne is legyek kapcsolatban?". Hát haver... Ne legyél kapcsolatban addig, amíg nem tudod levetíteni magadban, hogy hol voltál, hova tartasz és képes vagy-e 1 évnél tovább is kibírni, hogy csak egy fasz van benned. A másik... mindenkinek! Szakítsatok időt arra, hogy megismerjétek egymást. Tudom, hogy rohadtul nehéz, gyorsan kell már valaki, pillanatnyilag pedig meg vagy győződve, hogy ő tényleg megfelel, de mielőtt belevágsz a kapcsolatba, ami akár értékes éveket elvehet tőled, ismerd meg, hogy ő normális nő-e, akire te valóban vágysz, aki valóban kelleni fog, akkor is, amikor épp minden rendben.

- JustAlmaThings.blog.hu cikke

A legtöbb ember, aki átélte már az elsöprő szerelmet, az tudja milyen, amikor a fellegekben jár. Ugyanezek az emberek azt is tudják, hogy mit jelent, amikor a szeretett személyben óriásit csalódnak, vagy amikor nem méltó módon ér véget a kapcsolat. Hogy mi következik ilyenkor? Gyász, és egy érzelmi kurválkodás.

Teljesen egyértelmű, hogy ha fizikailag bántalmaznak minket, akkor egy ideig félelem lesz bennünk az adott illetőt tekintve. Ugyanez a metódus a lelki fájdalommal is. Ha összetörik az érzéseinket, akkor elkezdünk egy gépies viselkedést. Mintha minden sora előre le lenne gyártva a forgatókönyvnek. Sírunk, kiborulunk, önostorozzuk magunkat, majd gyűlöljük a másikat (persze ez nem igazi gyűlölet), végig vesszük a „Hogy történhetett ez?” „Mi lesz ezután?”, „Mit rontottam el?” kérdéseket.

Aztán rájövünk, hogy ezekre hiába is keressük a válaszokat. Ekkorra egy új szintre emelkedik a bennünk lévő érzelmi faktor. Az űr szintjére, ahol teljes az apátia és nincs semmi, ami érdekelne minket. Ez az a fajta állapot, amit ahhoz lehet hasonlítani, amikor meghalt valaki az életünkben. Teljes légüres tér, de ami ezután következik, az a legalattomosabb és legkeményebb, az érzelmi kurvulás. Amikor elkezdünk korlátokat döntögetni, nem törődve semmivel. Az még egy dolog, hogy ilyenkor számtalan ember az alkoholt és a drogokat választja legújabb szerelmének, de a testét, és ami ennél is fontosabb a lelkét is kiárusítja. Ilyenkor jönnek a meggondolatlan szexek. A hazugságok hálója, a fékezhetetlen bulizások, a játék más emberek érzéseivel.