Az utóbbi hetekben, hónapokban nők százai tálaltak ki arról, hogy milyen szexuális sérelmeket szenvedtek el a felettük hatalommal bíró férfiaktól. Naponta jöttek a kitálalások arról, hogy miken kellett keresztülmenni egy-egy szexuálisan frusztrált férfi irányítása alatt. A baloldali sajtó pedig nem okoz csalódást, hiszen minden vallomást, amely a #metoo kampány keretein belül zajlik már tényként kezel, olvasóikkal és kommentelőikkel pedig megkövezteti az állítólagos bűnösöket. Persze, hogy ez így van, hiszen a férfiakkal -mint csoporttal- szemben a liberális sajtó nem empatikus. A férfiáldozat, mint fogalom nem létezik, nincs áldozati kultúrája. Ellenben a feminista, emberjogi harcot színlelő ideológiai fanatista nők által pumpált nőáldozatiságnak bőven van. A felmerülő botrányokkal kapcsolatban nincs szükség nyomozásra, nincs szükség jogi vizsgálatra, csupán egy még igazságában kiderítetlen szexuális botrány elveheti a médiában addig betöltött szerepét egy férfinak, megszüntethetnek zajló projekteket, félbeszakíthatnak életpályákat. 

Alapvető, hogy a biológiának és az evolúciónak köszönhetően a nők a gyengébbik -vagy szebbik?- nem. A férfiak mentek vadászni, a nők pedig gyűjtögettek és a gyerekeket nevelték. Így alakult. Egy átlagos nő fizikailag gyengébb egy átlagos férfinál, így természetes, hogyha egy férfi fizikai erőszakot alkalmaz egy nőn, akkor a nőnek az önvédelmi esélyei alacsonyabbak. Azonban a #metoo esetében nem fizikai erőszakról tesznek említést, hanem lelki és mentális alapokon fekvő szexuális visszaélésekről. A szereposztó dívány, mint társadalmi tabu, talán sosem kapott ekkora figyelmet, mint most. Amiről mindenki tudott, azon most hirtelen megbotránkoznak az emberek. A homokba dugott fejeket elkezdték a guillotine alá betolni, csak ahogy a nyaktiló alá a történelem során, úgy most is alákerülnek ártatlan férfiak tömegei. Persze az átlag feminista már csikorgatja a fogát és szorongatja billentyűzetét, hiszen ártatlan férfi nem létezik. Csak a probléma az, hogy a szexuális kihasználás kétoldalú érme. Ezt pedig nagyon könnyű egyik oldalról a másikra dönteni, mégpedig a nemi különbségeknek és az áldozati kultúrának köszönhetően, amihez méltón asszisztálnak a balosok. 

A fesztiválos backstage mocskos, szexuális abnormalitása pedig megmutatkozott újra. A VIP jegyért való szopás, vagy a gangbang és double penetration után elszenvedett közömbösség sokszor vívta már ki, hogy valaki előrántson egy erőszak kártyát. Az ondó pedig ott van még a hüvelynyílás szélén, vagy a nyelőcsőben. A különbség adott, a kétoldalú érme pedig sokkal világosabban látszik, mint bármikor: mi a különbség aközött, ha a VIP jegyért szopnod kell, vagy önkéntesen szopsz a VIP jegyért? Ezek a példák pedig ugyanúgy jelen vannak a filmiparban, az álláskeresésnél, a fizetésemelési kérelemnél és még megannyi területen. Ha egy adott filmbéli főszerep egyik feltétele az orális kielégítés a meeting idején az asztal alatt, akkor az szexuális kihasználás és visszaélés. Önként beborulni az asztal alá és önéletrajzi szegmensnek használni a szád kielégítő képességét szintén szexuális kihasználás és szexuális visszaélés. Csak az elkövető a pöcsnek már a másik végén van. Ezek női intrikák pedig ennek a belterjes filmiparnak az alapkövei, ahogy a férfiak szexualitással fűtött felsőbbrendűsége is.

Évekkel visszamenőleg viszont nehéz szexuális visszaélést bizonyítani, de ez nem is érdeke senkinek. Az érdek lehet ambíció, lehet elnagyolás, lehet bosszú és sok esetben ismertetheti is a valóságot. Azonban úgy gondolom, hogy ebből a négy lehetőségből az első három annyira erős, hogy csak akkor derülhet ki az igazság, ha az állítólagos bántalmazó is kitálal. De a nyomás mégis a férfiakon van. A balos véleményelit nagy része nem foglalkozik érdemben a valós oldalával ennek a jelenségnek, hiszen számukra elképzelhetetlen, hogy a nők is intézhetnek és intéznek szexuális felhívást férfiak felé. Valamiért az a kép elevenedik meg előttük, hogy a szexuális visszaélés az csupán a férfiak fizikai erejére és férfiak által birtokolt hatalomra épülhet. Nem épül a nők esetében intrikákra, nem épül személyes bosszúra, nem épül ambícióra. Csupán a hatalommániás férfiak fegyvere, hogy a szaporodási ösztönüket kielégítsék. A feministák pedig, akik a nemi különbségek nélküli ideális világban szeretnének élni, bemutatják identitásválságukat: a nők fizikai gyengeségére hivatkozva mindenkit áldozathibáztatónak neveznek, aki csak kétségbe meri vonni ezeknek a botrányoknak a valóságtartalmát, súlyosságát vagy körülményeit. 

Az pedig a legnagyobb bűne a #metoo-nak, hogy bizonyos nők felnagyolt sérelmeit tárja közszemlére és megbotránkozásra. Nem a valós traumákkal és szexuális bántalmazásokkal foglalkozik, az nem is kerül terítékre. Egy bunkó beszólást vagy egy füttyentést az utcán belehelyeznek egy "trauma" nevű keretbe, a médiaolvasottság és a tömeg figyelmének érdekében pedig kiakasztják a saját kis falukra. Most pedig kategorizáljunk: Én úgy gondolom, hogyha utánad füttyentek, vagy beszólok, hogy "hmmm de jó vagy baby", akkor az bunkóság és nem lehet traumaként megélni. Ha követlek az utcán és fogdoslak, akkor az zaklatás. Ha a férfias fizikai erőmet kihasználva lefoglak és az intim testrészeidet használom, akkor az szexuális erőszak. Ha a főnököd vagyok, és az előléptetésed vagy maga az állásod függ attól, hogy leszopsz-e, akkor az szexuális visszaélés. De a balliberális médiának egyáltalán nem érdeke ezeknek a szegmenseknek a figyelembevétele. Nekik az az érdekük, hogy a politikai és közéleti cikkek közé bevágjanak egy-két clickbait címet egy hírességgel vagy celebbel, ami aztán olvasottsági doppingként hat. Kicsit hajaz a Habony Árpádi Ripostra, csak ez gátlástalanabb és nagyobb, valós problémát használ fel és fedez a maga érdekében. Most pedig szeretném támogatni azokat, akik valós traumákat éltek meg.

A tripper pedig nincs tekintettel a szereposztó díványra!