A bármilyen teljesítménnyel vagy teljesítmény nélküliséggel előrehaladó médiaszereplő vagy közösségi jelenség átfut egy evolúción. Ennek a fejlődésnek az üteme minden esetben különböző és a kezdetek után mindig más végeredménnyé alakulva pedig az általános trendektől függ, illetve attól, hogy mennyire tud önmagából trendet venni a hátára. A Trollfoci önmagában kiépített egy trendet. A legelejétől központi témája volt a magyar futball irreális magasságokba emelése és propagálása. A magyar futball kiábránduló gyermekeit felzabálta végre az a felfogás, hogy "kicsit sárgás, kicsit savanyú, de a miénk".

A Trollfoci képes volt rá, hogy bulvári magasságokba repüljön azáltal, hogy olykor senkiket futtatnak. Viszont ez nem volt visszataszító, mint a Ripost, a 888 és a Lokál brutális primitivizmusa. A humor ötvöződött egy brutális kiábrándultsággal és végre időről időre kijöttünk az Aranycsapat árnyékából. Többet nem kellett ráprojektálnunk Puskást és Hidegkútit a Torghellékre és Juhász Rolandokra. Épp ellenkezőleg: fontosnak éreztük azt, hogy a mennyei megyeiben Szasza brutális gólt vágott szabadrúgásból vagy Dzsudzsák széttépte Hiszti Cristi7 idegeit és a portugálok hálóját. Saját hétköznapi hőseink valódi figyelmet kaphattak.

Ezt pedig a Trollfoci egy olyan országban érte el, ahol milliárdok repültek bele stadionokba, ahol a kormány a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül eléri, hogy a milliárdos stadionok mégis üresen állhassanak, ahol a bajnokságban az egyetlen Fidesztől független csapat az Újpest és ahol a körülmények javulása mit sem számít. Elviselhetővé vált az is, hogy Orbán is észrevette 2006-ban, hogy melyik az a fanatikus, szenvedélyes réteg, amely erővel képes elvenni a hatalom legitimitását, így mondvacsinált bűnözőket képzett az egyszerű futballszurkolóból is. De mindezt elfelejtettük. Elfelejtettük a romániai 3:1-et, a 8:1-ezés igévé vált és a brutális kilátástalansággal együtt állandó jókedv érkezett a kudarcok mellékhatásaként.

Most viszont elege lett a Trollfocinak. Az Európa Bajnokság nem az általuk felépített illúzió volt, hanem valóság. Marseille magyar falu lett, Oslo pedig Hajdúszoboszlóvá vált. Az irreális reménykedések reálissá váltak, a vicces pöffeszkedés és arcoskodás legitimitást nyert. Európa legnagyobbjai közt nyújtottunk kimagasló teljesítményt, amire egész Európa felfigyelt. Olyannyira, hogy az angolok azzal terelték el a saját huligánjainak botrányát, hogy kiszúrtak egy magyar testépítőt és életmód tanácsadót a lelátón és körbeküldték a sajtóval, hogy "ez egy náci!!! ilyenek a magyarok!!!4!4!". A Trollfocizmus egyszerre nyert értelmet és vesztette el azt, hiszen a Norvégia elleni pótselejtező után valósággá váltak a trollkodások. Viszont ebből a valóságból visszatértünk a rémálomba, vagy az álomból ébredtünk fel. Ez pedig érződik az adminokon is.

Az, hogy a Trollfoci most már olyan üzeneteket küld a játékosoknak, hogy "bárcsak úgy játszanátok, ahogy mi szurkolunk", egyértelműen jelzi a kiábrándulást és azt, hogy a humor nem mindig aktuális. Hofi Gézával ellentétben a Trollfocira mostanra már erőltetve sem lehet rárakni a "rendszer szelepe" jelzőt. Elmúltnak érzem az előzetes bizalmat, az abszurd humort és az iróniát a magyar futballal szemben. Ne feledjük, 1954-ben a magyar válogatott VB-döntőt vesztett és forradalom lett két év múlva. Most ezek a srácok megteszik, hogy megmentenek minket ettől! Hiszen nem veszíthetsz VB döntőt, ha ki sem jutsz a VB-re! Hazafiak!

A tripper viszont nincs tekintettel a futballistákra sem!