Úgy látszik, hogy sokan a politikai csendőrség utait járnák a Facebookon. Ma az egyénieskedő, önkéntes ÁVÓ-sok korát éljük a közösségi médiában. Ez pedig azt jelenti, hogy az arany-középút és a szélsőségek elkerülése már egyfajta nézet-ellenség képében teljesült ki az ideológiai fanatisták és a polfóbok között: Aki igyekszik az általa elérhető közösséget politikai meggyőződésének átruházása nélkül az ésszerűség pályájára rávilágítani, az már valami "eredeti elveket" vesztett jelenséggé alakul. A primitív, ösztönelemeket hordozó tömeg a történelem során sokadjára dől be a Hitler-tempónak, miszerint egy közös ellenség beépítése a tömeg tudattalanjába maximalizálható kontrollt hoz magával felettük (pl Sorosozás). Még mielőtt hőbörgés jön: Orbi nem náci, de jól alkalmazza a Mein Kampf-ban leírtakat.

A polkorrektség már régebben beépült a posztkommunista szülők elméjébe, ami továbbszállt az utódokra politikafóbiaként. Ennek az alap háttér gondolata a "jóvanazúgy" 80-as, 90-es évekbeli átöröklődése. Az, hogy nem vállaljuk a felelősséget a saját jövőnk talaját alkotó körülményeken, brutális tiniribanc-tempó. A "leszarom, csak azt lássam és halljam, amit akarok, cserébe kussolok" pedig ijesztő Kádár-tempó. Pedig ez mind álságos berögződött hazugsága az "élet iskolájának", aminek a mai megfelelője a "rozsdás rákolló" és az "apuci anyuci eltart" Facebook munkahelynek.

Mindenekelőtt megjegyezném, hogy egyáltalán nem egy bestiális kedélyeskedés a célom. Nincs messiás komplexusom abból adódóan, hogy a Facebookon ilyen nagy számban gyűltünk össze egy csapatként a társadalom öntisztulásának érdekében, együtt nevetve vagy sírva az elrohadt belterjesség miatt. Nem sajnáltatom magam, hogy én az elejétől az igazság kereszteslovagjaként álltam ki a világ helyes etikett nagykönyve szerint a sátán ellen és a gonosz közösségi oldal áldozata vagyok, ha épp tiltanak. Bár tény, hogy gusztustalan a bírálat és mindig is ki lehet rajta akadni, de nem véletlen az, hogy engem ennyi atrocitás ér: a megosztó tartalom állandó ellenállást fejt ki. 

A következő rész kicsit gusztustalanul egyszerű: nem azért Soros-ozok nektek, mert bármilyen politikai látásmódot akarok rákényszeríteni a bizonytalanokra, hanem épp ellenkezőleg: a meggyőződéses közösségi-inkvizítorok ellen megyek ezzel. Őszintén leszarom kicsoda Soros György és milyen civil szervezeteket irányít, de egy biztos: aki megzabálja a nagyvezér szavait, hogy egy háttérhatalom vezetője Soros, az egy tipikus "élet iskolája" diák. Elhinni ilyeneket, hogy George fizet 70 ezer embert, hogy tüntessen, vagy repülővel vitet tüntetni libsiket egyszerűen baromság. Ezt pedig ennek ellenére rengetegen vallják tényként. Szomorú, hogy ennyi buta balfasz létezik. Gondolj már bele: szerinted 70 ezer ember kézhez kap százezreket, milliókat, hogy aztán "Soros-tüntető" legyen? Na nemá' haver! 

Ahogy annak idején Adolf Hitler a zsidóság ellen fellépve kialakította az antiszemitizmus abszolút radikálisságát és ezzel együtt valahogy elérte a kommunisták zsidóként való azonosítását, úgy II. Szent Orbán is megtalálta a primitív tömeg ellenfelét Sorosban és egyben a liberálisokban. Nem hasonlítom össze kettejük személyét, viszont a kormányzás alapját lefektette minden nagy autokrata példájára. A prolik pedig zabálják: a normálissá váló Jobbik prolijai kiválva az ex-barnaingesektől most már Orbán szavait isszák, a posztkommunista prolik és nyugdíjasok imádják, hogy itt az új Kádár-atyuska, a maradék pedig már csak hűséges, hiába látják az egyértelmű tekintélyelvű rendszer kialakítását és virágzását.

Egy szóval: szeretném, ha a lehető legtöbb emberhez jutna el az, hogy milyen rombolás zajlik az országban. Mennyire egy tömegként való tömörítés a cél. Felelősségem pedig van benne, hogy erre valamiképp felhívjam a figyelmet. Lenne rá jobb módszer, viszont ahhoz nincs adottságom. Az aktuális társadalmi problémákra pedig mindig érdemes reflektálni, ha már alapból a társadalomkritika a cél az oldal megjelenése óta. Sosem nézetek szerint mentem rá csoportokra: a feministák, az orbánisták, a szélső-libsik, a neo-nácik mindig a célkeresztben voltak és abban is lesznek. Én pedig egy olyan világról álmodok, ahol mindenki középen van, nem pedig oldalakra bomolva egy megosztott társadalom. A célom pedig ez marad.